Tetanic

A kutyám nem egy öleb típus. Csíkos, mint egy tigris, fickándozik, mint egy hal, és óvatlan, mint a legtöbb férfi. Szóval Jeromos kábé egy hete elmérhetett egy ugrást, vagy beüthette a combiját valamibe, mert múlt vasárnap eccercsak három lábon kezdett közlekedni. Ez a sebességéből és az életkedvéből ugyan nem vont le, de nem volt megnyugtató látvány. Úgyhogy elvittük lódoktorhoz, aki mondta, hogy térdszalag-szakadás. Szegény Jerci utálja az állatorvosokat, ezért már az első vizsgálatnál le kellett nyugtatózni, és a narkózisból kínos lassúsággal ébredt. Egy darabig valószínűleg még nem is tudta, hol van, és dolgozott benne az adrenalin.

Én ekkor követtem el azt a hibát, hogy amikor részegen ide-oda kezdett tántorogni, hóna alá nyúlva segíteni próbáltam neki.

A kutya valószínűleg csak annyit érzett ebből, hogy már megint fogdossák. „Azon a fehér csempés helyen is akkor szorulok, amikor a csúnya köpenyes ember elkezd engem fogdosni” – morfondírozott magában. Gondolta, most jól befűt a fogdosós dokinak, és kábultságához képest villámgyors fejmozdulattal odakapott. Ám a sors úgy rendelte, hogy a bűnös kéz nem a doktorhoz tartozott, hanem hozzám. Este tízkor.

Jerry csak egy pillanatra, félerővel csattintott oda, de az alkalmi harinak ereje volt. A fájdalmon kívül az első gondolatom a NatGeo csatornán sztárolt krokodilok voltak. Te magas isten, ha egy húszkilós, keskeny állkapcsú kutya alkalmilag ekkorát harap, milyen lehet azoknak a hatalmas dögöknek az állkapcsai között végezni? Huhhhh.

Rövidre fogva, alaposan eltört nálam a mécses, hm, krokodilkönnyeket sírtam. Én így reagálok a hirtelen ijedségre. Jercó persze akkor már érezte, hogy ezt elszúrta, szegénykém elbújt. Engem viszont – tiltakozásom ellenére - bevittek a Jánosba egy tetanuszra. A tetanusz úgy élt a képzeletemben, hogy egy hatalmas fecskendővel a hátamba nyomják, és irtóra fáj. Szerencsére semmi ilyen nem volt, nem is éreztem, csak másnap sajgott a szuri helye. És igazán érdekeseket láttam a váróteremben: egy pasas bilincsben üldögélt, mellette két rendőr; jöttek-mentek mentősök; és egy szolid kinézetű apuka a kezelőből kijövet csinos kis gézmasnit viselt őszülő haján. Ezen már mosolyognom kellett, és meg volt mentve az este.

Szegény kis Jerrym persze azóta kapott egy hatalmas, csúnya műtéti heget a térdére, és egy randa fehér gallért a fejére. Muszáj hordania, mert különben addig nyalogatná a sebét, amíg elfertőződne az egész, és az nagyon nagy kalamajkát okozna. Így viszont mindennek nekiütközik, és legjobb barátja, a macska is messzire elkerüli. Lehet, hogy macskáéknál így néznek ki az ufók? Engem inkább egy szomorú parabola-antennára emlékeztet a kis kutyám. De kitartás: nemsokára kiszedik a varratait, és helyrezökken a világ.